Fiatal Vállalkozók Hete
Tehetséges Középiskolások Találkozója
Az eseményre várhatóan Budapest mellett több nagyvárosban is sor kerül, így Debrecenben, Szegeden, Pécsen, illetve Győrben.A Találkozó keretében olyan középiskolásokat látnak majd vendégül az egyetemek, akiknek kiemelkedő eredményeik vannak a természettudományokban, vagy érdeklődésük középpontjában ezen tárgyak állnak.
A diákoknak lehetőségük lesz megismerni az egyetmek kutatási tevékenységét, illetve a már létrejött spin-off vállalkozások miben létét. Mindezt annak érdekében, hogy a tudatosítsuk bennük azt, hogy miként kamatoztathatják a már meglévő tudásukat.
Verseny felhívás
A középiskolások számára kiírásra kerül egy verseny is, amelyben a diákok a legjobbnak vélt vállalkozói ötletükkel pályázhatnak .
Az elkészített tanulmánynak tartalamznia kell vázlatosan az vállalkozói alapötletet, kivitelezésre vonatkozó ötleteit, illetve azt, hogy miért gondolja azt, hogy az ötelte sikerre váltható.
A pályázatokat ragos zsűri bírálja majd el. Az eredményhírdetésre a budapesti Tehetséges Középiskolások Találkozóján kerül majd sor.
Beadási határidő: 2008. október 20.
Fiatal Vállalkozók Találkozója
A találkozó délelőttjén egyrészt fiatal sikeres vállalkozók mutatják be történetüket, másrészt górcső alá kerül a hazai innováció, illetve kutatás-fejlesztés jelenlegi helyezete, jövője.
A délelőtti előadások bevezetőként szolgálnak a délutáni specifikusabb eseményekhez, amelyekre több helyszínen kerül sor.
Megrendezésre kerülnek ingyenes innovációs tréningek,a fiatal nők, illetve a megújuló energiában tevékenykedő fiatal kutatók számára külön szeminárium keretében szervezünk programokat.
Emellett egy kerekasztal beszélgetés során vizsgálat alá kerül miként találkozhat az innováció és az üzlet, milyen lehetősgeik vannak a kutatóknak arra, hogy hasznosítani tudják eredményeiket.
Üzleti terv író verseny
Részletek később...
Posted : 3 Days, 47 Minutes ago | Edited : 2 Days, 23 Hours, 1 Minute ago



